Erdei történetek (8. rész): A rejtély

Miután Borzmama teljesen felépült, eszébe jutott, hogy a szerszámait ott felejtette az udvaron. Elindult, hogy eltegye őket, de csak a hűlt helyüket találta.

Nahát, ez érdekes – mondta Medvemama, amikor Borzmama elmesélte neki, hogy mi történt. – Múlt héten a kerítést mázoltam, de este kint hagytam az ecsetemet, és másnapra eltűnt. Talán csak nem valami tolvaj jár közöttünk?

Medvepapa meg akarta tudakolni a Naptól, nem látott-e valamit, de jó ideje felhős volt az ég, a Nap nem látott semmit.

Ekkor Rigó doktor és Rigóné szálltak le egy közeli ágon.

Medve Móric! A vízityúkoktól jövünk! Valami különös dolog történik a tavon!

Ugyan, mi? – hökkent meg Medvepapa.

Állítólag egy hód költözött be az egyik fűzfa gyökerei közé. És van valami nagyon furcsa eszköze, amit Búbos még soha sem látott!

Az állatok felkerekedtek, hogy utána járjanak, igaz-e a hír. Természetesen a gyerekeket sem lehetett otthon tartani. Búbos ott toporgott a part közelében, és az állatok jöttét látva eléjük sietett.

Nagyon jó, hogy itt vannak! Már azt hittem, hogy egyedül kell megküzdenünk ezzel a betolakodóval. Egyfolytában hangoskodik. Fúr, farag, lehetetlen tőle nyugodtan készülni a télre! Napok óta egy szemhunyást sem aludtam a félelemtől – hadarta a vízityúk. – Teljesen kimerültem, ráadásul azt hallottam az egyik barátnőmtől, hogy a hód vízityúkokat eszik!

Nyugodj, meg Búbos, a hód csak növényeket eszik. Nem fáj a foga a te tolladra! – nyugtatta Móric a vízityúkot, aki a tarajáig vörösödött mérgében, amiért nem sikerült Medvepapát a hód ellen hangolnia.

A fűzfa derekán óriási odvas lyuk tátongott. Valaki egy ajtót ácsolt rá, amely épp nyitva állt. Mellé kedves kis ablakot tettek. Az ajtó elé fedett teraszt is építettek, ahonnan cölöpökön álló palló vezetett a partig. Amikor az állatok közelebb értek, egy hódfarok kandikált kifelé a bejáraton.

Jó napot! – rikácsolta Búbos.

Hódapó megfordult és illően köszöntötte a vendégeit. Kezében ott volt Borzmama kalapácsa.

Azt hiszem, ez az enyém – mutatott a szerszámra a tulajdonosa.

Valóban? – lepődött meg Hódapó. – Késő éjjel találtam az erdőben a földön heverve, csakúgy, mint ezt az ecsetet, és a többi szerszámot. Azt hittem, valaki kidobta őket.

Móric elnézést kért, hogy széthagyták a dolgaikat. Amikor Hódapó kiment a partra, az állatok akkor vették észre, hogy szegény nagyon rosszul lát, és a fogai is hiányoznak.

Azért költöztem ide, mert megöregedtem, tönkrementek a szemeim, kikoptak a fogaim, és a fiatalok a folyón már nem vették hasznomat. Úgy gondoltam, majd itt a tóparton szépen, csendesen eléldegélek Hódmamával.

Hódmama ekkor jelent meg a tavon, egy csónakban a part felé evezve.

Nahát, Henrik, be sem hívod a szomszédainkat? – feddte meg a férjét.

Hódmama azonnal asztalt terített a teraszra, poharakat hozott, és tölgyfakéreg tálcán frissen szedett tavirózsával kínálta a vendégeit.

Ezt kóstolják meg! Tavirózsa nektárjából készített frissítő! – öntött mindenkinek a poharába. – Utolsó darabok, már nem nagyon lesz új virág.

Időközben eltűntek a felhők, előbújt a nap. Kimondottan jólesett odakint ücsörögni az őszi napsütésben.

Hód Henrik megmutatta a felújított odút, és a frissen festett csónakot is, amelyről Búbos nem tudta, hogy mi lehet.

Hű, micsoda járgány! Kipróbálhatjuk? – ugrándoztak a gyerekek.

Hódmama beültette a bocsokat, Lupit és Büdit a csónakba, és elvitte őket egy jó nagy körre a tavon. Közben Medve Móric és Nyúl Ubul örömére kiderült, hogy Hódpapa nagyon szeret sakkozni.

Ugyan már elég rosszul látok, de egy sakkpartit bármikor szívesen játszok, leginkább most, hogy véget ért a felújítás! – mondta.

Búbos igazán elégedett volt, hogy Hódpapa nem kopácsol többet. Vissza is sietett, hogy téliesítse a fészkét, mielőtt eljönnek a nagy hidegek.

Már korábban sötétedett, de mire a nap lenyugodott, mindenki hazatért a saját otthonába. Borzmama visszatette szerszámait a helyükre, és Medvemama is eltette ecsetét a fészerbe.

Holnaputánra áthívtam Hódékat egy teára – mondta Medvemama Móricnak, amikor odabent hajtogatta a téli takarókat.

Rendben – ásított Medvepapa. – Nemsoká megérkezik a tél, érzem a hátamban – mondta a feleségének, és jó vastagon bebugyolálva elaludt a karosszékében.