Erdei történetek (15. rész): Kismedve-látogatás

Vaddisznóné és népes családja Medve Móricékhoz tartott kismedve-látogatóba. A kismalacok izgatottan ugrabugráltak, hiszen sosem láttak még olyan pici medvét, mint Mandi. Alig várták, hogy megpillanthassák. A legkisebb bocs éppen a bölcsőben szunyókált. Medvemama kötni tanította Borcsát, de a vendégek láttán asztalt terített. Medvepapa is szívélyesen fogadta őket, Vaddisznó Valtert és feleségét azonnal a titkos szekrénykében tartott, különleges áfonya pálinkával kínálta, amit kimondottan erre az alkalomra tartogatott.­- Igyunk áldomást a legifjabb medvecsemetére! – emelte Valter magasba a poharát.Öcsi, Borcsa, Cinca, Barka, Nasi, Dönci, Tüsi és Nudli áfonyaszörpöt kaptak. Mindannyian megcsodálták a kis Mandit, Vaddisznóné szinte kedvet kapott az újabb gyermekáldáshoz. Csak egy valaki volt, aki csendesen leült a sarokba.­- Nocsak, Öcsi bocs, te nem örülsz a kistestvérednek? – kérdezte Vaddisznó Valter.­- De örülök – mondta durcásan Öcsi. – Mást se csinálok, amióta megszületett, csak örülök. Ő meg csak bömböl és bömböl. Aludni sem lehet tőle. Ha meg alszik, akkor mindenkinek lábujjhegyen kell járnia! A kakukk sem mer kakukkolni! Ez nem igazság!Öcsit nagyon bántotta, hogy még a barátai is körbezsongták a kis Mandit, vele meg alig törődtek. Medvemamát elszomorította, hogy ilyennek látta a kisfiát.­- Sebaj, majd ha megnő, le se vakarhatod magadról, meglátod, fiacskám! – próbálta Vaddisznó Valter felvidítani Öcsi bocsot, de mindhiába.­- Utánam ugyan ne jöjjön, mert úgyis lehagyom! Sokkal gyorsabb vagyok nála! Az lenne a legjobb, ha most rögtön magukkal vinnék, és nem is hoznák vissza soha többet! Azzal Öcsi bocs köszönés nélkül kirohant az ajtón. ­- Majd megbékül, csak azt hitte, hogy Mandi azonnal játszani fog vele, és hogy viheti magával mindenhova – brummogta Medvemama.A Vaddisznó szülők egy díszesen faragott csörgőt hoztak ajándékba, a malackák rajzokat, fagolyókat és fakockákat adtak Mandinak, aki kis idő múltán felébredt, és fogatlan kis mosolyával elkápráztatta a jelenlévőket. Kivéve ugye Öcsit, aki bizony úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.Amikor Medvepapa kikísérte a vendégeket, rosszat sejtve elhatározta, hogy megkeresi bocsát. Borcsával együtt Öcsi után indultak.­- Öcsi bocs! Hol vagy? Merre vagy, Öcsi!? – kiáltoztak, de csak néhány mókust és madarat riasztottak fel. Már vagy egy órája eredménytelenül bolyongtak, amikor Borcsa szemlesütve azt mondta:­- Apuska, én azt hiszem, tudom, hol van Öcsi... Van egy titkos helyünk az erdőben, biztosan oda bújt... De nagyon nem fog örülni, hogy elárultam – tördelte a mancsát Borcsa.­- Mutasd gyorsan, hol az a hely! – sürgette Medvepapa.Borcsa egy hatalmas fához vezette Medvepapát, amely a tisztás mellett állt, kissé bent az erdőben. Öcsi bocs ott ücsörgött a legalsó ágán, amely így is olyan magasan volt, hogy Medvepapa el sem tudta képzelni hogyan mászhatott fel egyedül, bár a mackók igen jól másznak fára.­- Hogy másztál fel oda, Öcsi bocs?Öcsi válasz helyett ledobta a vastag kötélből készült létrát, amelyen Medvepapa és Borcsa felkapaszkodtak Öcsi mellé, a vastag ágra.­- Ez ám a kilátás! – mondta Medvepapa.­- Most biztos megszidsz és haza akarsz vinni, igaz? – lógatta az orrát Öcsi.­- Nem. Egyiket sem teszem. Tényleg elviselhetetlen sokszor, ahogy Mandi bőg – mondta Medvepapa félig mosolyogva. – Mamának sem olyan könnyű ám! És addig maradsz itt, amíg tetszik, de ha nem jössz haza, akkor valamit mégis meg kell tennem.Öcsi bocs kérdőn nézett Medvepapára, aki némán intett Borcsának, aztán eltűntek mindketten, ahogy jöttek. Fél óra múlva szerszámokkal és faanyaggal megrakott talicskával tértek vissza. Borcsa takarókat és párnákat hozott.­- Nincs más választásom, ha itt akarsz éjszakázni – kiáltott Medvepapa Öcsi felé. – Egy kunyhót kell köréd építenem, nehogy megcsípjenek a szúnyogok! – nevetett. ­ Először is lecseréljük ezt a kötelet egy normális létrára. Ez jó lesz vészhelyzet esetén.Azzal kezdetét vette az építkezés. Medvepapa takaros kis kunyhót ácsolt a fa koronájába, alig lehetett észrevenni. Két picike ablakot is tett rá, és zárható ajtót egy régi kilinccsel. Egészen este lett, mire elkészült. Utoljára a tetőt szögelte fel. Borcsa beterítette a takarókat, lerakta a párnákat. Medvepapa, Öcsi és Borcsa egymás mellett ücsörögve nézték a kis házikóból a naplementét. ­- Ezt a mama küldi – nyújtott át Borcsa Öcsinek egy üveg mézet, amelyre valaki egy nagy szívet rajzolt.­- Ma éjjel itt fogunk aludni – jelentette ki Medvepapa. – Végre pihenhetünk egy nagyot! Jól is jön ez a méz vacsorára.­- Papa, ha Mandi megnő, feljöhet majd ide? – kérdezte Öcsi bocs.­- Hát persze, kicsi bocsom – cirógatta meg Medvepapa Öcsi bocs barna kobakját.