Erdei történetek (1. rész): Az elkésett tavasz

Medvéné asszonyság jó korán kelt, hogy mielőbb nekiláthasson a tavaszi nagytakarításnak. Kötényt kötött, előkereste vadkacsatollból készült porolóját, és éppen kitárta volna a mackólak ablakán a spalettákat, amikor észrevette, hogy medveapó még mélyen alszik. A faliórára pillantott, amelyen az évszakmutató már javában a tavaszon állt.

Móric! Ébresztő! Hasadra süt a nap! Tavasz van!

Medveapó átfordult a másik oldalára, és nagyot mordult:

Hogyisne! Majd akkor lesz tavasz, ha én felkelek. Én pedig addig ki nem kelek ebből a jó meleg ágyból, amíg a kakukk nem szól.

Medvéné odaszaladt az órához, és óvatosan megkocogtatta a kakukk ajtaját, mire a kakukk sápadtan és betegen kidugta rajta a fejét.

Nem tudok kakukkolni. Fáj a torkom, teljesen berekedtem. Talán egy kis méz jót tenne.

Ó, jaj, mi lesz most?

Medvéné kikukkantott a résnyire nyitott ablakon, és látta, hogy a mackólak előtt már gyülekeznek a fagyoskodó állatok. Előkereste a mézes csuprokat, de jól emlékezett, hogy lefekvés előtt befalták mind az utolsó cseppig.

Óvatosan kisurrant az ajtón, hogy elmondja az állatoknak, mi történt. Odakint javában téli hideg volt, pedig már minden állat és növény a tavaszt várta.

Valahonnan szereznünk kell néhány csepp mézet a kakukknak, hogy végre tavasz legyen! – csiripelte Rigó és Rigóné.

Nekem maradt még egy makk-kupaknyi otthon – ajánlkozott Mókus Marci.

Mindenki szaladjon haza és hozza el a megmaradt mézét! – javasolta Nyúlné asszonyság.

Addig én készítek egy jó erős kakukkfűteát! – mondta Medvéné.

Kis idő múltán visszatértek az állatok. Mókus Marci elhozta a mézét a makk-kupakban, Nyúlné egy lopótök alján hozott egy keveset, Vaddisznó Valter pedig egy fa korsóban nyújtott át pár cseppet.

Összeöntötték, és Medvéné belekeverte a kakukkfűteába, amit sietve vitt is a kakukknak.

Idd meg ezt a teát, az erdei állatok hordták össze a benne lévő mézet.

A kakukk lassan elkortyolta a jó meleg teát, azzal vissza is bújt az órába.

Odakint az állatok türelmetlenül várták, hogy Medve Móric végre előbújjon.

Jobban vagy már? – érdeklődött Medvéné.

A kakukk kidugta a fejét, és megpróbált énekelni, de csak krákogott és köhögött.

Hogy lesz ebből tavasz? – aggódott Medvéné. Ekkor gondolt egyet, kiment az állatokhoz, és jó közel hívta őket magához, aztán visszabújt Medve Móric mellé az ágyba.

Mi ez a hangzavar? – ült fel kisvártatva medveapó az ágyban. – Csiripelnek a madarak, zeng az erdő!

Úgy látszik, nélküled is eljött a tavasz.

Nélkülem? – háborgott Medve Móric, azzal odacammogott az ajtóhoz, és kilépett a mackólak elé, hogy lássa, mi történt.

Amikor a Nap meglátta, örömmel köszöntötte:

Már azt hittem, sosem bújsz elő, Móric. Attól féltem, idén elmarad a tavasz – szólt, s azonnal melegíteni kezdte a Földet.

Szóval előcsaltatok engem! – morgott medveapó, de ekkor odabent megszólalt a kakukk.

Na, jól van, hát legyen végre tavasz, ha már a kakukk is énekel! De valaki hozzon nekem is egy kis mézet!

Az állatok hahotázni kezdtek, mire a kíváncsi hóvirágok elődugták a fejüket, a barkán pedig kipattantak a rügyek, és a hosszú, hideg tél után végérvényesen eljött a tavasz.