Az álmatlan békakirály

Egyik télen a békakirály nem tudott aludni. Csak forgolódott ágyában, egyik oldaláról a másikra. Amikor aztán megunta, kimászott, papucsába bújt és kikönyökölt az ablakon. Végignézett az iszapba vájt kunyhókon, amelyekben békaalattvalói téli álmot aludtak. Hogy irigyelte őket! Az apró házacskák békésen sorakoztak egymás után, ablakaik sötétek voltak. A békakirályné is mélyen aludt, észre sem vette, hogy hitvestársa felkelt.
Egyszer aztán a békakirály gondolt egyet, felúszott a tó felszíne felé. Odafentről valakik döngették a jeget, suhantak, csúsztak össze-vissza, és közben nagyokat hahotáztak. A békakirály addig úszkált, amíg nem talált egy horgászlékre. A lyukon át kimászott a jégre, lekuporodott a nádas tövénél, és bár majd’ megfagyott, le sem tudta venni a szemét a gyerekekről.
Korcsolyával a lábukon siklottak a tó jegén. A parton fáklyák égtek. Arcukat megvilágította a láng. Egyikük hirtelen elcsúszott, és nagyot huppanva földet ért a békakirály mellett. 
– Hát, te meg mi csinálsz itt? Megfagysz ebben a hidegben – mondta a békának, miközben sajgó térdét tapogatta.
– Ti mit csináltok itt az én tavamon? Ha nem tudnád, itt én vagyok a király! Ez itt az én királyságom, és nem tudok tőletek aludni! – persze ez nem volt igaz, de a béka úgy érezte, ezzel hangsúlyozhatja királyi mivoltát. – Nahát, most látom csak, milyen jól be vagy bugyolálva. Nyáron nem szokott rajtatok ennyi fölösleges ruha lenni.
– Ha nem tudnád – nevetett Teodor –, mi itt éppen korcsolyázunk, és a hideg ellen vagyunk ilyen vastagon felöltözve. Tudod – folytatta –, téli szünet van, ezért van ilyen jókedvünk. 
– Mit jelent az a téli szünet? 
– Azt jelenti, hogy nem kell sem iskolába, sem óvodába mennünk, hanem otthon lehetünk a családunkkal, vagy kijöhetünk ide siklani a jégen. Nagyszerű móka!
– Gondolom, ha még a lábfájást is vállalod érte.
– Nem akarod kipróbálni? 
– Én, ugyan már! Én egy király vagyok! – tettette a meghökkenést a béka.
– Na, ne kéresd magad, gyere! 
A fiú egy zsebkendőt húzott elő a zsebéből, a tenyerére terítette, s azt mondta:
– Felséges békakirály, a kuckó előállt!
A béka beleugrott a fiú tenyerébe, ő pedig jól körbetekerte, épp, hogy csak a szeme látszott ki. Gondosan betette a zsebébe, ahonnan a béka mindent jól látott. 
– A királyi fogat indulásra kész!
Azzal Teodor siklani kezdett a part mentén, körbe-körbe a többi gyerek között. A békakirályt elvarázsolták a táncoló fények, a kacagás, a mosolygó arcok. Mások is fenékre estek, s megpördültek, mint a tavirózsa. A hideg ellenére melegség töltötte el a béka szívét, s semmi kedve sem volt visszamenni a víz alá. Csak nézett, nézett, és mohó kíváncsiságtól hajtva mindent látni akart.
No, lám! A gyerekek között ismerős arcokat vélt felfedezni. A piros sapkás kislány a nyáron itt fürdött a tóban a testvéreivel, az a kisfiú pedig, aki látszólag épp most merészkedik először a jégre, ősszel kenyeret dobált a kacsáknak. Milyen csodálatos, hogy csak vastag ruhába bújnak, és nem kell félniük a hidegtől! A békakirály arra gondolt, talán a következő nyáron készíttet az udvari szabójával egy igazi hínárbundát vastag kucsmával és kesztyűvel, no meg a papucsa helyett valami jó meleg lábbelit. 
Lassan szétszéledtek a gyerekek, elcsendesült a jég. Teodor visszavitte a békát a lékhez, és letette a lyuk mellé.
– Holnap is eljövök – búcsúzott tőle.
– Itt foglak várni – mondta a béka.
Valóban így lett. Együtt csúsztak a jégen, egészen addig, amíg tavasszal el nem olvadt a jég, de nem így a barátságuk, amely ma is él.