A kovács kicsi kalapácsa

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kovács meg a felesége. A kovács esténként el-eljárt a közeli ivóba, ahonnan csak késő éjjel tért haza. A felesége mindig pörölt vele:
– Elissza azt a kis pénzt is, amit megkeres, aztán meg félre patkolja a lovakat, meg széjjelkalapálja a körmit! Egyszer azt veszi észre kend, hogy nem fogom beengedni! Akkor aztán ott alszik, ahol akar!
A kovács kicsi kalapácsaA kovács szelíd ember volt, hümmögött a bajusza alatt, levette a csizmáját, elmondta az esti imát, lefeküdt, aztán aludt. 
Egyik nap két idegen tévedt be a kovácsműhelybe, s kérték őt, hogy patkolja meg a lovukat. De nem akármilyen patkót kértek ám! Magukkal vittek négy aranypatkót, azt szerették volna felpatkoltatni a lovuk lábára. 
– Tudja meg, mester, hogy nem átlagos ló ám ez! Nincs párja közel, s távol! – simogatta az egyik a lovat. 
Az állat valóban gyönyörű volt. A szőre feketén ragyogott, sörénye szépen befonva lógott a nyakán, farkát pedig egyhosszúra vágták. A kovács nem szabadkozott, felverte a négy aranypatkót, a munka végeztével a két idegen kifizette a munka árát, majd távoztak. Azonban a kovács alig szusszant egyet, a két férfi visszatért. 
– Hallja-e kend, maga lóvá tett minket! Egyszerű patkókat szegelt a ló lábára! Hová tette az aranypatkókat?
A kovács csak nézte, nézte a lovat, s hiába tapogatta, a lábán valóban egyszerű vas patkók voltak. El sem tudta képzelni, mi történhetett, de ugyanaz a fekete ló volt a fonott sörényével és a nyírott farkával. A két idegen meg csak szentségelt, kiabált, hogy őket becsapták, követelték a négy aranypatkót. A kovácsnak nem volt sem négy aranypatkója, sem annyi pénze, hogy kifizesse a kárt, így aztán a kovácsműhelyt ajánlotta fel, csak ne kiabáljanak annyira. A két idegen ráállt a dologra, meg is írták a papírost, hogy mostantól övéké a műhely.
Aznap este szegény kovács bánatában úgy berúgott, hogy csak késő este botorkált haza. A kaput zárva találta, s hiába zörgetett, a felesége nem nyitotta ki. A műhely előtt állt egy réges-régi, odvas fa, gondolta bemászik, ott éjszakázik, reggel majd csak beengedik. Azonban a fa hangyáitól nem igen tudott aludni. Itt másztak, ott másztak, mindig másztak valahol. Éjfél felé ismerős hangokra lett figyelmes. A két idegen dülöngélt az úton, s amikor a kovácsműhely elé értek, suttogva azt mondta az egyik:
– Na, ennek a kovácsnak aztán jól túljártunk az eszén! Meg sem fordult a fejében, hogy két fekete lovunk van! 
– Bizony ám, ez könnyebben ment, mint a múlt héten a másik faluban. Holnap eladjuk a műhelyt, aztán sutty, irány a következő falu!
Hinnye, gondolta a kovács a fában, ezek aztán tényleg jól becsaptak engem, megloptak és még pénzt is csinálnak belőle, de visszaszerzem én a műhelyemet! Kimászott a fa odvából, és az éjszaka leple alatt követte a két gonosztevőt egészen a faluszéli fogadóig, ahol a szállásuk volt. Megvárta, amíg elnyomja őket az álom, aztán besurrant az istállóba, ahol ott állt a két fekete ló. Odalopózott hozzájuk, s szép csendben levette az egyik vaspatkót a lóról. 
– Ne haragudj, pajtás! Holnap visszakapod a topánkádat!
Aztán a kovács egyenesen ment a hajdúkhoz. Egészen hajnal lett, mire hazaért. Addigra a felesége megenyhült, beengedte. 
– Éjszakán át nem aludtam! – sírt az asszony. – Elvesztette kend a kovácsműhelyt, miből fogunk eztán megélni?
– Ne búsulj, asszony, ma visszaszerezzük a műhelyt. 
Alig harangozták el a reggel hét órát, már gyűltek is az érdeklődők a kovácsműhely elé. Csakhamar megérkezett a két bajkeverő is a fekete lóval, de messziről látszott, hogy szerencsétlen állat igen furcsán lépdel.
– Na, nézd csak, hát kend elhagyta az egyik patkóját! – mutatott a kovács a ló lábára. – Hozza be a lovat, utoljára még hadd patkoljam meg. Úgy látszik, nem jól vertem be a szegeket.
A másik nem mert ellenszegülni. A kovács elővette a kalapácsot, amellyel az aranypatkót felverte a másik ló lábára.
– Tudja meg, kend, hogy nem átlagos kalapács ám ez! Nincs párja közel, s távol! Emlékszik minden lóra, amit valaha patkolt! – azzal elkezdte ütni vele a szegeket. – Mit mondasz, kicsi kalapácsom? Hogy te még sosem patkoltad ezt a lovat? – azzal tovább kopácsolt. – Mit mondasz, kicsi kalapácsom? Hogy az aranypatkó egy másik ló lábán van? – s ütötte tovább a patkót. – Mit mondasz, kicsi kalapácsom? Hogy a ló a falu szélén van a fogadóban?
A csaló érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok, és menekülésre fogta volna a dolgot, de addigra a hajdúk lefogták a társát odakint, meg aztán őt is. Már régóta keresték őket az elkövetett gazságaikért. Az összesereglett nép nagy álmélkodás után szétszéledt, a kovács visszakapta a műhelyét, de még megkapta a két gyönyörű lovat is. Az aranypatkókat eladta, és az árából juttatott a másik faluban megkárosított kovácsmesternek is. Egészen százéves koráig patkolta a lovakat, akkor aztán átadta a műhelyt az ükunokájának, aki talán még most is űzi a mesterséget, ha meg nem unta.